A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul. 1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik. 1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban. …
A budapesti Vörösmarty Gimnázium drámatagozatán érettsigizik, majd a BTF tanító- és történelem szakán tanul. 1992-94 között a Kerekasztal Színházi Társulás tagja, az Utolsó Vonal, a Színház a hó alatt előadásaiban is játszik. 1994-96 között az Új Színház Stúdiójában tanul és részt vesz az Új Színház előadásaiban. 1999-ben színész I. minősítést kap.
DÍJAK:
- Diákzsűri küldíndíja - Julika (Liliom), Országos Stúdiószínház Fesztivál, 2001. - SÚGÓ díja - "Legjobb Harminc év Alatti Színésznő" - Nyina (Siráj), POSzT, 2004. - "Az évad Legjobb Színésznője" - Nyina (Siráj), Budapest Főváros díja, 2004 - "Legjobb Női Főszereplő" - Nyina (Siráj), 12. rijekai Nemzetközi Stúdiószínházi Fesztivál, 2005
After the end (Zsákutca) / Merlin Aimée és Jaguár / Krétakör Színház Augusztus Oklahomában / Vígszínház Baal / Kamra Bánk-bán színész / Krétakör Színház Bernarda Alba háza / Katona József Színház Előtte-utána / Katona József Színház Emberforduló - 368 nap / Szkéné Színház Feketeország / Krétakör Színház Hazámhazám / Krétakör Színház A hideg gyermek / Krétakör Színház Kasimir és Karoline / Krétakör Színház Leonce és Léna / Krétakör Produkció Liliom / Krétakör Színház Made In China / Krétakör Produkció A második ének / Krétakör Színház Megszállottak / Krétakör Színház NEXXT színész / Krétakör Színház A Nibelung-lakópark / Krétakör Színház Peer Gynt / Krétakör Színház Pestiesti / Krétakör Produkció Screaming Mamas / Új Színház Siráj / Krétakör Színház Szerelem vagy amit akartok / Merlin Találd ki magad! / Nemzeti Színház "Vad / Hajtás" / Bácskai Júlia Pszichoszínháza A vágy / Thália Színház W - munkáscirkusz / Krétakör Színház Zsigerek / Millenáris
A LEMEZ KÉT ÚJABB OLDALA
Magyar Színház
Színész
A NAGYVÁROSOK MÁRIÁJA - Láng Annamária és a Mezítlábas zenészek
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Színész
A Nagyvárosok Máriája - Maria of the Metropolis
Katona József Színház
Színész
A velencei kalmár 18+
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Portia
After the End / Zsákutca
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Színész
Augusztus Oklahomában
Vígszínház
Ivy Weston
Augusztus Oklahomában
Vígszínház Nonprofit Kft.
Ivy Weston
Demencia
Vígszínház Nonprofit Kft.
Dóra, nővér
Dollár Papa Gyermekei: a TÁGRA ZÁRT SZEMEK próbája
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Színész
Dollár Papa Gyermekei: GYERMEK (Henrik Ibsen: Nóra)
Trafó Kortárs Művészetek Háza
LINDÉNÉ
Én egy szemüveges kisfiú vagyok...
Katona József Színház
Színész
Hegedűs a háztetőn
Vígszínház
Cejtel
Henrik Ibsen: Rosmersholm - Fesztbaum B.,Láng A. ,Gyabronka J., Lukáts A.,Kútvölgyi E., Zrínyi Gál V
Rózsavölgyi Szalon
Egyéb
Kalocsa
Vígszínház
Lili
Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Színész
Láng Annamária - Nagy Fruzsina :SYD
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
ének
Láng Annamária - Nagy Fruzsina: SYD
MU Színház
Színész
Láng Annamária: Made in China
MU Színház
Színész
Made in China
Jurányi Produkciós Inkubátorház
színész
Made in China
Vígszínház
próza
Made in China (Krétakör produkció)
Nyugati Teátrum
próza
Mohácsi István és Mohácsi János: A velencei kalmár / Szemle 2020
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Portia
Molnár T. Eszter, Totth Benedek: Holtvágány
Általános 2
Színész
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Váradi Annamária
Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Színész
Nehéz istennek lenni
Gyulai Várszínház
Színész
Nick Carter
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Zene, effekt
Period
Vígszínház
Színész
Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Váradi Annamária
Szaturnusz Gyűrűje
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
SZATURNUSZ GYŰRŰJE.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
Szaturnusz Gyűrűje.
Örkény István Színház Nonprofit Kft.
Színész
Tom Jones
Vígszínház
Jenny Jones; Mrs. Waters
Vackor nyomában
MADÁCH SZÍNHÁZ
Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!