A versekben talál magának formát műfordítások, színpadi darabok megírásánál is.
Gyermekkorában Alsópáhokon élt, középiskolai tanulmányait a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Gimnáziumban kezdte és a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban végezte 1996-ban. Budapesten 1998-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd Kecskeméten is a jogi karra, Pécsen magyar…
A versekben talál magának formát műfordítások, színpadi darabok megírásánál is.
Gyermekkorában Alsópáhokon élt, középiskolai tanulmányait a kaposvári Nagyboldogasszony Katolikus Gimnáziumban kezdte és a keszthelyi Vajda János Gimnáziumban végezte 1996-ban. Budapesten 1998-ban a Károli Gáspár Református Egyetemen, majd Kecskeméten is a jogi karra, Pécsen magyar szakra járt, de diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem művelődésszervező szakán szerzett 2001-ben. 2000–2001-ben Nagyváradon, 2010-ben Kolozsváron élt egy-egy évig.
2012-től hat éven át, 2017 végéig a Hévíz folyóirat főszerkesztője volt.
A 2014-ben alakult Szűcsinger nevű formáció egyik tagja, Szűcs Krisztián zenész-énekes oldalán. Első nagylemezük 2018-ban Ennyit tudtunk segíteni címmel jelent meg.
Díjai, ösztöndíjai: Móricz Zsigmond-ösztöndíj (2000) Sziveri János-díj (2000) A Magyar Rádió Petőfi-díja (2001) Bródy Sándor-díj (2001) Irodalmi Jelen-díj (2002) Nemzeti Kulturális Alap alkotói ösztöndíj (2007) Salvatore Quasimodo-különdíj (2007) Vilmos-díj (2008) Szép Ernő-jutalom (2008) Junior Prima díj (2008) Nemzeti Kulturális Alap drámaírói ösztöndíj (2009) Zalai Közművelődésért Díj (2009) Székely Bicskarend (2009) József Attila-díj (2010) Salvatore Quasimodo-emlékdíj (2010) Szabó Magda és Szobotka Tibor Emlékéért Díj (2010) Örkény István drámaírói ösztöndíj (2011) Az évad legjobb magyar drámája díj Színházi Dramaturgok Céhe (Köztársaság színmű, 2012) Artisjus-díj irodalmi díj (Köztársaság kötet, 2013) Szépíró-díj (Köztársaság kötet, 2013) Alsópáhok Kultúrájáért Díj (2013) DESZKA különdíj és a zsűri által legjobbnak ítélt író (I. Bábos Drámaíró Verseny – XIX. Magyar Drámaíró Verseny, Hópihe csókja, 2014) Hévíz Város Kultúrájáért díj (2016) Méhes György-nagydíj (2016) Bárka-díj (2019) Térey János-ösztöndíj (2020) Pannon Tükör-díj (2020) A Pannon Várszínház Karaffa-pályázatának díjazottja (Petőfi Sándor Karaffa-drámatöredékének befejezése, amit 2023 tavaszán be is mutatnak; 2022) Baumgarten-emlékjutalom (2023)
*Bödőcs Tibor: Addig se iszik – könyvbemutató
Kultúrbrigád
Egyéb
A csillagszemű juhász
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Író
Álmos legendája
Szarvasi Vízi Színház
Dalszövegíró
Becsvölgye
Csiky Gergely Színház
Író
BUDAPESTI BEMUTATÓ ÁLMOS LEGENDÁJA
Nemzeti Táncszínház
Dalszövegíró
Erdélyi Vándorszínház - MU Színház: Kövérkirály
MU Színház
Dalszöveg
Fehérlófia
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Író
Fehérlófia bemutató
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Író
Karamazov
Reök Palota
Fordító
Karamazov
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Fordító
László király visszatér!
Pécsi Nemzeti Színház
Író
MU Színház - FÜGE: karamazov
MU Színház
Verseket fordította
NERO, A VÉRES KÖLTŐ
Magyar Színház
Versek
Sakk-játék
Nemzeti Táncszínház
Szöveg
Siegfried-idill, avagy Egy barátság vége
SZFE
Író
Szarka Gyula – Szálinger Balázs: Zenta, 1697
Gyulai Várszínház
Író
Szücsinger
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.
József Attila-díjas, Junior Prima- és Szépíró-díjas költő.
Szűcsinger (Szűcs Krisztián & Szálinger Balázs)
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
József Attila-díjas, Junior Prima- és Szépíró-díjas költő.
Tiszta méz
Csiky Gergely Színház
költő
Woyzeck
Katona József Színház
Angol nyelvű szövegkönyv fordítása
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!