6
Szinetár Dóra
geboren: december 17.
Gyermekkora óta színpadon él. A régi Rock Színházban játszott a Nyomorultak, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina és a Miss Saigon című musicalekben. Táncművészeti Főiskolát végzett 1995-ben, még ebben az évben színművész diplomát kapott a Színészkamarától. Főszerepeket játszott és játszik Budapesten és vidéken egyaránt, többek között:…
weiter
Derzeit kein laufendes Programm!
Gyermekkora óta színpadon él. A régi Rock Színházban játszott a Nyomorultak, a Légy jó mindhalálig, az Anna Karenina és a Miss Saigon című musicalekben. Táncművészeti Főiskolát végzett 1995-ben, még ebben az évben színművész diplomát kapott a Színészkamarától. Főszerepeket játszott és játszik Budapesten és vidéken egyaránt, többek között: a Vígszínházban az Óz a csodák csodájában Dorothy, a Madách Színházban a Sors Bolondjaiban Bonnie Sparks, és a Nyomorultakban Eponine, a Nemzeti Színházban a Holdbeli Csónakosban Pávaszem királykisasszony. 2001 óta a Budapesti Operettszínház tagja. Fontosabb szerepei: Funny Girl (Funny Brice), West Side Story (Akárkié), Mozart! (Constanze), Rómeó és Júlia (Júlia), Helló! Igen?! (A Feleség), A Szépség és a Szörnyeteg (Belle). Tagja a színház művésznőiből alakult Operett Angyalai formációnak.
*Bálna / Brasch Bence
Kultúrbrigád
Cincér Dorina színésznő, televíziós műsorvezető
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - De kié lesz a kutya? - válási komédia
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Schauspieler/Schauspielerin
9-től 5-ig
József Attila Színház
A mizantróp
Szarvasi Vízi Színház
Céliméne, Alceste szerelmese
A mizantróp
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Céliméne, Alceste szerelmese
A Pulitzer-ügy
Spinoza Színház
BERECZKI - SZINETÁR élő koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..
Schauspieler/Schauspielerin
Bereczki - Szinetár Koncert
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Schauspieler/Schauspielerin
BOLYKI BALÁZS ÚJÉVI NAGYKONCERTJE
RaM-ArT Színház
Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.
Budapest Klezmer Band - Vendég: Szinetár Dóra
Veres 1 Színház
BUDAPEST KLEZMER BAND 30 éves jubileumi és lemezbemutató koncert
Margitszigeti Színház
Budapest Klezmer Band koncert - Vendég: Szinetár Dóra és Szulák Andrea
Szegedi Nemzeti Színház
Budapest Klezmer Band koncertje
Városmajori Szabadtéri Színpad
Chanson Elysée - Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra
MOMkult
Chanson Elysée – Csemer Boglárka Boggie, Kárász Eszter, Szinetár Dóra
MOMkult
Chicago
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Cigánykerék
József Attila Színház
Csak a szívemet - Szirtes Edina Mókus és zenekara Vendég: Szinetár Dóra
Zsidó Művészeti Napok
Cserháti Zsuzsa és Máté Péter emlékkoncert
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
a Budapesti Operett Színház művésze
De kié lesz a kutya?
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
De kié lesz a kutya?
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
De kié lesz a kutya?
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
De kié lesz a kutya?
Szentesi Művelődési Központ
De kié lesz a kutya?-vígjáték Orlai Produkció
Váci Mihály Kulturális Központ
Schauspieler/Schauspielerin
Dés László koncert
Gárdonyi Géza Színház
Schauspieler/Schauspielerin
Dés Lászó Koncert - Legyen Úgy!
GAG Management Kft.
Diafilmkuckó Szinetár Dórával
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.
Duett Karácsony - Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán adventi koncertje
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
DUNAKANYAR - Szinetár Dóra és Makranczi Zalán előadásában - Szentendrei Teátrum
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Edith és Marlene
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Edith és Marlene
Thália Színház
Egy életem - Szinetár Dóra
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Egy életem - Szinetár Dóra
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Egy életem - Szinetár Dóra
Szegedi Nemzeti Színház
Schauspieler/Schauspielerin
Egy életem – Szinetár Dóra előadása
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Schauspieler/Schauspielerin
Egy életem: Szinetár Dóra
Móricz Zsigmond Színház
Jászai Mari-díjas, EMeRTon-, Súgó Csiga- és Story Ötcsillag-díjas színésznő, énekesnő.
Fordítás, Könnyed komolyság a Kodály Filharmonikusokkal
Debrecen Nagytemplom
HAB A TORTÁN - Szofi átváltozik
Csokonai Rendezvényház
Hab a tortán! mesesorozat Mesél: SZEMENYEI JÁNOS és KOVÁCS LOTTI
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Schauspieler/Schauspielerin
Hollywood-i duettek / Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Hupikék törpikék
Vörösmarty Mozi
Hupikék törpikék
Vörösmarty Mozi
Illatszertár
Thália Színház
Schauspieler/Schauspielerin
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Karinthy Ferenc: DUNAKANYAR
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Postakürt Alapítvány
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Karinthy Ferenc: Dunakanyar
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Koldusopera
Thália Színház
Koldusopera-musical
Budapesti Operettszínház
Kooperett
Weöres Sándor Színház
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház
Legyen úgy! - Dés László koncert
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő
Legyen úgy! - Dés László koncertje
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Legyen úgy! - Dés László koncertje
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Legyen úgy! - Dés László koncertje vendég: Szinetár Dóra és Geszti Péter
Zsidó Művészeti Napok
Lev&Te - Szinetár Dóra
Momentán Társulat
Schauspieler/Schauspielerin
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál
Lövések a Broadwayn
Thália Színház
mÁMORos dallamok - Bereczki-Szinetár és Náray-Kökény
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
mÁMORos dallamok - Bereczki-Szinetár és Náray-Kökény
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
mÁMORos dallamok - Bereczki-Szinetár és Náray-Kökény
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
mÁMORos dallamok - Bereczki-Szinetár és Náray-Kökény
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
mÁMORos dallamok - Bereczki-Szinetár és Náray-Kökény
GAG Management Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Mámoros dallamok-1 este 2 páros /Bereczki Zoltán-Szinetár Dóra -Nika-Kökény Attila/zenekaros koncert
Általános
Schauspieler/Schauspielerin
Mario és a varázsló - Gershwin-est
Budapesti Operettszínház
Martin Rauhaus: De kié lesz a kutya?
Postakürt Alapítvány
MÁTÉ PÉTER - CSERHÁTI ZSUZSA "egy darabot a szívemből"
Broadway Ticket Hungary Kft..
Schauspieler/Schauspielerin
Máté Péter-Cserháti Zsuzsa emlékkoncert
Váci Mihály Kulturális Központ
MÁZS 50
KaposMusical Team
Schauspieler/Schauspielerin
Moliére: A mizantróp
Millenáris
Céliméne, Alceste szerelmese
Nőnek kódolva, anya-lánya bizalmasságok
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
OMEGA"CSILLAGOK ÚTJÁN" EMLÉKKONCERT
Mátra Művelődési Központ
PénteK13 – Szinetár Dóra zenekaros koncertje: Újratervezés
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Rajter-Ján-Csíky-Lévay koncert
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
Rebecca
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház
Rövid a póráz
Thália Színház
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp
Általános
Céliméne, Alceste szerelmese
Spirit Színház:Moliére: A mizantróp
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Céliméne, Alceste szerelmese
Szép Mesék - Rossz Mesék - Zenés történetek Szinetár Dórával
Postakürt Alapítvány
Schauspieler/Schauspielerin
Szép Mesék - Rossz Mesék I Szinetár Dóra
Zsidó Művészeti Napok
Schauspieler/Schauspielerin
Szinetár Dóra - Önálló estje
Szentesi Művelődési Központ
Schauspieler/Schauspielerin
Szinetár Dóra - Újratervezés Koncert
Magyar Virtuózok Művészeti Np. Kft.
Szinetár Dóra Adventi koncertje
Általános
Szinetár Dóra: Újratervezés! – lemezbemutató koncert
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
SZSZT / Karinthy Ferenc: Dunakanyar - a Szentendrei Teátrum produkciója
Városmajori Szabadtéri Színpad
ÚJÉVI GÁLAKONCERT
Kálmán Imre Művelődési Központ
Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő
Újévi Operett Gála
Budapesti Operettszínház
Schauspieler/Schauspielerin
Újratervezés - Szinetár Dóra
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.
zzÉnek az esőben
Budapesti Operettszínház
zzLevelek otthonról Jávori Ferenc "Fegya" szerzői estje
Budapesti Operettszínház
Schauspieler/Schauspielerin
zzRebecca
Budapesti Operettszínház
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
Posten im Warenkorb
insgesamt:
weiter zur Bestellung
Ich stöbere weiter
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!
Akzeptieren