Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként. 1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay Endre, Kovács János, Lakky…
Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként. 1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay Endre, Kovács János, Lakky József vagy Domján Edit. Versényi Ida, Komor István és Horvai István rendezéseiben dolgozott a két esztendőben. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963–1967 között a Madách Színház társulatához tartozott. 1967-ben visszatért a Vígszínházba. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től 1995-ig a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője volt. 1995 és 2012 között a Budapesti Kamaraszínház főrendezőjeként működött.[6] Karaktere romantikus és modern hősök megformálásban egyaránt jól érvényesül. Játékában jól érzékelhető a figurák belső feszültsége, a közvetlen érzelmi töltet, az indulatok olykor vad szenvedélye.
Szakmai pályáján legfontosabb mesterének Várkonyi Zoltánt tartotta, akivel a Vígszínházban és filmen dolgozott hosszú évekig.
Díjak, kitüntetések: Jászai Mari-díj (1970, 1977) Hegedűs Gyula-emlékgyűrű (1973) Ajtay Andor-emlékdíj (1977, 1987) Érdemes művész (1980) Ruttkai Éva-emlékdíj (1987) Kiváló művész (1988) Kossuth-díj (1991) A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (1998) Bilicsi-díj (2001) Gundel művészeti díj (2002) Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005) A Nemzet Színésze (2008) A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (2008) Prima Primissima díj (2011)
Film, TV: Tabló — (2008) S.O.S. Szerelem! — (2007) Hangyaégetés — (2006) Világszám! — (2004) Perlasca — Egy igaz ember története (2002) Komédiások — (1999) Szemben a Lánchíd oroszlánja (1995) Privát kopó — (1993) Édes Anna — (1990) Erdély aranykora — (1989) Elcserélt szerelem — (1984) Klapka légió — (1983) Sértés — (1983) Viadukt — (1982) Faustus — (1980) Élve vagy halva — (1979) A korona aranyból van — (1979) Zokogó majom — (1978) Amerikai cigaretta — (1977) Fekete gyémántok — (1976) A bolondok grófja — (1974) Próbafelvétel — (1974) Hannibál utolsó útja — (1973) Átmenő forgalom — (1973) Hazai történetek — (1972) Szerelmespár — (1972) Tizennégy vértanú — (1970) Bors — (1968) Húsz óra — (1965) A kőszívű ember fiai — (1964) A Tenkes kapitánya — (1964) Lopott boldogság — (1962) Megöltek egy lányt — (1961) Fűre lépni szabad — (1960) Kálvária — (1960) Álmatlan évek — (1959) Akiket a pacsirta elkísér — (1959)
A doktor úr
Pécsi Nemzeti Színház
Instruktør
A doktor úr
Pécsi Nemzeti Színház
Instruktør
A kétfejű fenevad
Pécsi Nemzeti Színház
Ibrahim
A kétfejű fenevad
Pécsi Nemzeti Színház
Ibrahim
A vágy villamosa
Vígszínház Nonprofit Kft.
Instruktør
A vágy villamosa_
Vígszínház Nonprofit Kft.
Instruktør
Adáshiba
Nemzeti Színház
Instruktør
Adáshiba
Veszprémi Petőfi Színház
Instruktør
Adáshiba
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Instruktør
Adáshiba - A Veszprémi Petőfi Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Instruktør
Arnold Wesker: A KONYHA_AN
Magyar Színház
Csavargó
Az egérfogó
Thália Színház
Mr. Paravicini
Az egérfogó
Thália Színház
Mr. Paravicini
Hárman a padon
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Instruktør
Hárman a padon
Jászai Mari Színház, Népház
Instruktør
Hazatérés
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Max
Koronázási Szertartásjáték
Broadway Ticket Hungary Kft..
Asztrik, koronázó érsek
Kutyapanzió
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Skuespiller
Lulu
Vígszínház
SCHIGOLCH
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.
Skuespiller
Őrült nők ketrece
Jegycenter Kft.
Georges
R.Thomas: Szegény Dániel
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Makréla, csavargó és festőművész
Sok hűhó semmiért
Vígszínház
Leonato, Messina kormányzója
Suszter, szabó, baka, kém
Vörösmarty Mozi
Control magyar hangja
Szakonyi Károly: Adáshiba
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Instruktør
Szegény Dániel
Karinthy Színház
Makréla, csavargó és festőművész
Tangó
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.
Eugenius
Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.
Skuespiller
VSZF 2013 (Veszprém) Adáshiba
Thália Színház
Instruktør
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.