1969–1973 között a Kaláka alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a…
1969–1973 között a Kaláka alapító tagja volt, és a Malévnél is dolgozott: a budapesti Dorottya utcai Malév-irodában külföldi jegyeladással foglalkozott. 1973-tól tanult a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1977-ben végzett. Karrierje a Thália/Arizona Színházban indult (1991–1993 között az Arizona igazgatója), közben egyúttal 1991-től a Soproni Petőfi Színház igazgatója volt (2002. január 1-jén mondott le), 1986–1987 között az Operettszínház vendége, majd 1987-től másodállású tagja volt. A Kisvárdai Várszínház egyik alapítója. 2003 óta a Turay Ida Színház színésze, rendezője és szakmai igazgatója. 2004 és 2007 között a szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 2008-tól a Soproni Petőfi Színház, és a Turay Ida Színház művésze. Vendégművészként játszott a székesfehérvári Vörösmarty Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházban, a Karinthy Színházban, a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, és a Pécsi Harmadik Színházban is. Tagja a Mindhalálig Beatles nevű együttesnek, népszerű szinkronszínész, állandó szinkronszerepei közé tartozik Robin Williams, a Disney-féle Micimackó, Breki a Muppet Show-ból, Dzsini a Disney Aladdinjából, vagy a magyar A nagy ho-ho-horgász rajzfilm jól ismert kukaca.
A Soproni Petőfi Színház és a Turay Ida Színház örökös tagja.
Díjak, elismerések: Jászai Mari-díj (1985) A Fővárosi Tanács Nívódíja (1990) Erzsébet-díj (1990) EMeRTon-díj (1993, 2000) A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje (1994) A Soproni Petőfi Színház örökös tagja (2006) Turay Ida-vándordíj (2011–2012) Kálmán Imre-emlékplakett (2014) Érdemes művész (2018) Kiváló művész (2021)
Főbb szerepei: Leigh – Wassermann: La Mancha lovagja – Sancho Panza Fedor – Szilágyi – Rátonyi: Miss Arizona – Dzseri Sztrakov Tolsztoj – Piscator: Háború és béke – Napóleon Zorin: Gyalog a holdsugáron – Münchausen báró Pirandello: Liolá és a lányok – Liolá Tamás István: A pápa és a császár – Napóleon Lenon- McCartney- Munkácsi: Mindhalálig Beatles – Janó Schnitzler: Körtánc – valamennyi férfiszerep Shakespeare: Lóvá tett lovagok – Pille apród Várkonyi – Miklós: Sztárcsinálók – Néró Kálmán: Csárdáskirálynő – Miska Lehár: A víg özvegy – Nyegus Ábrahám: Viktória – Jancsi Viktor Hugó – Tömöry – Kemény: A Notre Dame-i toronyőr – Quasimodo Ken Ludwig: Vegyes páros – Tito Morelli Mary Chase: Barátom, Harvey – Elwood P.Dowd Neil Simon: Az utolsó hősszerelmes – Barney Cashman Neil Simon: Pletykák – Lenny Andersson – Ulvaeus – Rice: Sakk – Frederick Sondheim – Hugh Wheeler: Nyakfelmetsző – Pirelli Nagy T. – Bradányi – Pozsgai: A kölyök – Chaplin Móricz Zsigmond: Sári bíró – Varjú Gábor Satre: Piszkos kezek – A herceg Hasek-Mikó: Svejk vagyok…? – Svejk Gogol: Háztűznéző – Csocsalov Gray: Kicsengetés – St.John Quartermain Magnier: Oscar – Bertrand Barnier Ayckbourn: Keresztül – kasul – Frank Foster Barta: Szerelem – Kocsárd Frisch: Andorra – a tanító Kelham- Hawkins: JFK- Hruscsov Peter Ustinov: Beethoven X. – Dr. Collis Jagger Eduardo de Filippo: Szombat, vasárnap, hétfő – Peppino Miller: A salemi boszorkányok – a tiszteletes Hunyadi: Lovagias ügy – Virág úr Zágon – Nóti Eisemann: Hippolyt, a lakáj – Schneider Mátyás Kálmán: A montmartre-i ibolya – Spaghetti Ben Jonson: Volpone – Volpone Georges Feydeau: Bolha a fülbe – Poche és Chandebise Bohumil Hrabal: Sörgyári Capriccio – Pepin bácsi Paul Portner: Hajmeresztő – Victor Rosetti Friedrich Schiller: Ármány és szerelem – Miller muzsikus Ghelderode: Vörös Mágia – Hyeronimus Petőfi – Blum: Az apostol – a narrátor Gaál József: A peleskei nótárius – Nagy-Zajtai Zajtai István nótárius Tamási – Pozsgai: Ábel – Gáspár bácsi Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai – Mikszáth Maugham – Nádas- Szenes: Imádok férjhez menni – Mr. Paton Tamási: Énekes madár – Bakk Lukács Jakobi Viktor – Martos F. – Bródy Miksa: Sybill – Kormányzó Csíky G.: Nagymama – Tódorka Szilárd Ken Ludwig: Káprázatos kisasszonyok – Dr. Meyer Békeffy- Kiss J – Szentirmai – Bradányi: Kölcsönkért kastély – Gruber Menyhért Goldoni – Mikó – Ferkai: Mirandolina, te drága – Albafiorita gróf Závada Pál: Szólj anyádnak, jöjjön ki! – F.Szabó Béla polgármester Umberto Eco: A rózsa neve – Abbo apát Alfred Jarry – Übü – Übü papa Francis Veber: Balfácánt vacsorára – Francois Pignon Webber: Az operaház fantomja – Monsieur André operaigazgató Webber – Eliot: Macskák – az öreg színházi macska Kisfaludy Károly: Csalódások – Lombai Jávori – Kállai – Miklós T: Menyasszonytánc – Herskovics Ármin Neil Simon: Furcsa pár – Oscar Füst: A zongora – Mühlstadt Brummer-Grünwald: Marica grófnő – Kudelka Comden-Grenn-Steele-Brown: Ének az esőben – Dexter Babel: Alkony – Arje Lejb Rice-Anderson: Chess – Frederick Szomory: Incidens az Ingeborg-hangversenyen – Breitmayer Móricz-Kocsák-Miklós: Légy jó mindhalálig- Valkay Müller-Seress: Szomorú vasárnap- Seress Rezső Kellér- Horváth –Szenes: A Szabin nők elrablása –Fridolin Rideg Sándor: Indul a bakterház –Bakter Huszka – Bakonyi – Martos: Bob herceg- Pomponius Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker? –K. Müller Edward Knoblauch: A Faun –Morris Vajda Anikó: Nem tudok élni nélküled- Misi Kálmán Imre: Cigányprímás-Rácz Pali Molnár Ferenc: Doktor úr – Puzsér Nóti-Nemlaha: Maga lesz a férjem! – Szilveszter Thoeren-Wilder-Diamond: SUGAR Van, aki forrón szereti –Osgood Schurek: Aszfaltmuzsikusok – Otto Brommel Huszka-Martos: Gül baba – Zülfikár Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal – Brooksie Bolba Tamás-Szente Vajk-Galambos Attila: Csoportterápia – Lajos Harold Pinter: Hazatérés – Max Vadnay László: A csúnya lány – Walter Harold Pinter: Hazatérés A csúnya lány.: Mikó István Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve Loewe-A.J. Lerner: My Fair Lady Rejtő-Mikó: „Rejtősködők”. Szerep:Grósz Moravecz Levente: A világ teremtődése Kis Pál István- Mikó: Háry vagyok, az angyalát! Mikó-Adamis- Szekeres: Egy tányér napfény.: Mikó István Berr-L.Verneuil- Fényes Sz. – Mihály I.:Hazudni tudni kell
Rendezőseiből: Papp – Marnó: Első sírásó (Madách: Az ember tragédiájának feldolgozása) Gerendás – Fekete – Pozsgai: A tenger szerelmesei Hervé: Nebáncsvirág Szirmai: Mágnás Miska Vadnai László: A csúnya lány Kander –Ebb – Fosse: Chicago Maugham – Nádas – Szenes: Imádok férjhez menni Békeffy – Kiss J. – Szentirmai: Kölcsönkért kastély Tamási: Énekes madár Goldoni – Mikó – Ferkai: Mirandolina, te drága! Dan Goggin: Apácák Kisfaludy Károly: Csalódások Kálmán I: Zsuzsi kisasszony Stone – Wilder – Diamond – Styne: Van, aki forrón szereti Camoleti: Hatan pizsamában Dóczy Lajos – Fényes Szabolcs: A csók Nagy T – Bradányi – Pozsgai: A kölyök Spiró: Imposztor Fazekas – Schwajda: Lúdas Matyi Presser –Sztevanovity –Horváth: A Padlás Paul Portner: Hajmeresztő Tamási Áron: Énekes madár Móricz Zsigmond: Sári Bíró Paul Schurek: Aszfaltmuzsikusok Szigligeti Ede: Liliomfi Gárdonyi Géza: Hosszúhajú veszedelem Noel Coward: Mézeshetek Vadnay László: A csúnya lány Hervé: Nebáncsvirág A csúnya lány: Mikó István Rejtő-Mikó: „Rejtősködők”. Kis Pál István- Mikó: Háry vagyok, az angyalát! Mikó-Adamis- Szekeres: Egy tányér napfény: Mikó István Berr-L.Verneuil- Fényes Sz. – Mihály I.:Hazudni tudni kell
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Indul a bakterház - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT
Szabó bakter
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Társasjáték New Yorkban - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Maurice
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Örömszülők - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
22/23 Charley nénje (Szécsény)
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Other
A cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A csúnya lány - (Mandala Dalszinhaz) Mikó István főszereplésével
Broadway Ticket Hungary Kft..
Actor/Actress
A CSÚNYA LÁNY kisoperett 3 felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
A DOKTOR ÚR
Turay Ida Színház
Puzsér
A doktor úr
Óbudai Kultúrális Központ
Actor/Actress
A doktor úr
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A Doktor úr
József Attila Színház
Puzsér
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Balu
A dzsungel könyve
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Balu
A falu rossza
Mátra Művelődési Központ
Rendező
A faun
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
A Fekete,a Barna meg az Ősz
Belvárosi Színház
Director
A gyomor örömei - Krúdy Gyula írásai ihlette előadás
Óbudai Kultúrális Központ
Director
A makrancos hölgy
NS Produkció
Gremio (Bianca kérője)
A MAKRANCOS HÖLGY
Turay Ida Színház
Hortensio (Bianca kérője)
A makrancos hölgy
NS Produkció
Gremio (Bianca kérője)
A padlás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Robinson
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház
Báró Zéta Mirkó nagykövet
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az Úr
A világ teremtődése
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az Úr
A Világ teremtődése
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Az Úr
Anthony Marriott - Alistair Foot: Csak semmi szexet, kérem... Angolok vagyunk!
Kölcsey Központ
Director
ASZFALTMUZSIKUSOK
Turay Ida Színház
Átdolgozta, zenéjét szerezte és a dalszövegeket írta
BALFÁCÁNT VACSORÁRA Vígjáték 2 felvonásban
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Director
Barta Lajos - SZERELEM vígjáték két részben
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Director
Barta Lajos: SZERELEM - vígjáték két részben
Hagymaház
Director
Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Director
Bordányi Színházi Esték / Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Bordány Sportkör
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Általános
Director
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE
Director
Botrány az operában
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.
Director
Botrány az Operában
Pesti Művész Színház SZE
Director
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE
Director
Botrány az Operában
Pesti Művész Színház SZE
Director
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány
Director
BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE
Director
Botrány az operában - a Fogi-Bulvárszínház előadása
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Director
Budapest Klezmer Band - Klezmer varázs vendég: Molnár Piroska és Mikó István
Müpa
Vendégművész / Guest artist
CABARET
Turay Ida Színház
Schultz úr
CHARLEY NÉNJE
RaM-ArT Színház
Director
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház
Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Turay Ida Színház
Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Turay Ida Színház
Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Turay Ida Színház
Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Rácz Pali, a cigányprímás
CIGÁNYPRÍMÁS
Turay Ida Színház
Rácz Pali, a cigányprímás
Cigányprímás, Soproni Petőfi Színház - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Rácz Pali, a cigányprímás
Csak kétszer vagy fiatal
Turay Ida Színház
Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház
Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház
Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház
Brooks
CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
Turay Ida Színház
Brooks
Csak semmi szexet, angolok vagyunk
Pólus Film-Színház
Director
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház
Director
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
C&M Hungary Kft.
Director
Csak semmi szexet, kérem, angolok vagyunk!
Turay Ida Színház
Director
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház
Director
CSAK SEMMI SZEXET, KÉREM...
Turay Ida Színház
Director
Csak semmi szexet..
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Director
Csakazértis szerelem
Szarvasi Vízi Színház
Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház
Actor/Actress
CSAKAZÉRTIS SZERELEM
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem
Turay Ida Színház
Zavargó Vendel
Csakazértis szerelem!
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Csárdáskirálynő
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lajos
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lajos
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lajos
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Lajos
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház
Lajos
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház
Lajos
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Lajos
Déryné bérlet 2.ea. - Szerelem
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Director
Déryné bérlet 2023.ősz 3. előadás: Társasjáték New Yorkban
KMO Művelődési Központ és Könyvtár
Actor/Actress
Dés - Nemes: Valahol Európában - musical
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Simon Péter
EGEREK
Turay Ida Színház
Director
Énekes madár
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Esthajnal
Nemzeti Színház
Seftelo
Experidance - Revans
Munkácsy Mihály Művelődési Ház
Actor/Actress
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elveszett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
ExperiDance: Cinderella - Mese az elvezsett cipellőről és a megtalált boldogságról
RaM Colosseum
LAJOS FŐHERCEG, herceg apja
Falu rossza
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
RENDEZŐ
FAUN - A Turay Ida Színház vj.
Csepel Színház
Maurice Morris
Felnőtt Színház - Zágon - Nóti - Eisemann: Hyppolit, a lakáj
Csili Művelődési Központ
Director
Francis Veber: BALFÁCÁNT VACSORÁRA
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Director
GÜL BABA
Turay Ida Színház
Zülfikár
GÜL BABA
Turay Ida Színház
Zülfikár
Ha jő a NŐ, avagy a világ teremtődése
Békéscsabai Jókai Színház
Az Úr
Hajmeresztő
Turay Ida Színház
Director
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház
Director
Hajmeresztő
József Attila Színház
Director
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház
Director
Hajmeresztő
Pólus Film-Színház
Director
Hajmeresztő
Turay Ida Színház
Director
Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ
Director
Harold Pinter: Hazatérés
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Max
Harold Pinter: Hazatérés
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Max
Harold Pinter: HAZATÉRÉS
Váci Mihály Kulturális Központ
Max
Harold Pinter: Hazatérés
Veres 1 Színház
Max
HAROLD PINTER: HAZATÉRÉS
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Max
HAŠEK-MAREK-MIKÓ: Svejk vagyok
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Actor/Actress
Hazudni tudni kell (zenés vígjáték)
Váci Mihály Kulturális Központ
Director
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház
Director
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház
Director
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház
Mignonnet, Castellanné testvére
Hippolyt, a lakáj
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Director
Hippolyt, a lakáj
NS Produkció
Director
Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Schneider Mátyás szállítási vállalkozó
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Schneider Mátyás
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Director
Hippolyt,a lakáj
NS Produkció
Director
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház
Director
HOSSZÚHAJÚ VESZEDELEM
Turay Ida Színház
Director
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház
Ödön, tanár
Hosszúhajú veszedelem
Turay Ida Színház
Director
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház
Director
HOTEL MIMÓZA
Turay Ida Színház
Director
HOTEL MIMÓZA - Turay Ida Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.
Director
Hotel Mimóza - vígjáték két felvonásban a Turay Ida Színház előadásában
Bordány Sportkör
Legris úr
Huszka:Bob herceg-nagyoperett
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.
Pomponius, a herceg nevelője
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház
Schneider Mátyás
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház
Director
Hyppolit, a lakáj
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Schneider Mátyás szállítási vállalkozó
HYPPOLIT, A LAKÁJ
Turay Ida Színház
Director
Imádok férjhez menni
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Mr. Paton
Indul a bakterház
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Bakter
Indul a bakterház
Csepel Színház
Actor/Actress
Indul a bakterház
Pólus Film-Színház
Bakter
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Bakter
Indul a bakterház
NS Produkció
Főszerepben
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Szabó bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Bakter
INDUL A BakTERHÁZ
C&M Hungary Kft.
Bakter
INDUL A BAKTERHÁZ
Turay Ida Színház
Szabó bakter
Indul a bakterház
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Szabó bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Bakter
Indul a bakterház
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Indul a bakterház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Bakter
Indul a bakterház
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Interaktív krimiszínház - Hajmeresztő
Orfeum Club
Director
Irodalmi Kávéház Verspincér: Mikó István
Óbudai Kultúrális Központ
Verspincér
JANIKA
Turay Ida Színház
Director
JANIKA
Turay Ida Színház
Director
Janika - színházi előadás
Egressy Gábor Szabadidőközpont
Director
JANIKA vígjáték három felvonásban
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
Jaroslav Hasek - Mikó István: Svejk vagyok (zenés sörözgetés egy derék katonával)
Szigethalom Szabadidőközpont
Actor/Actress
JÁVOR "PALI" UTOLSÓ MULATÁSA
Turay Ida Színház
Prímás
Joao Bethencourt: A New York-i páparablás
Veres 1 Színház
Meyer rabbi
Jónás könyve
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Actor/Actress
K. L.: BOTRÁNY AZ OPERÁBAN
Pesti Művész Színház SZE
Director
KALÁKA KONCERT MIKÓ ISTVÁNNAL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Vendég
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház
Karnyó, Kalmár
KARNYÓNÉ (Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak)
Turay Ida Színház
Karnyó, kalmár
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház
Director
Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház
Director
Komámasszony, hol a stukker ?
József Attila Színház
K. Müller
Komámasszony, hol a stukker?
Turay Ida Színház
K. Müller
Komámasszony, hol a stukker?
Csepel Színház
K. Müller
KOMÁMASSZONY,HOL A STUKKER?
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
K. Müller
Körmendi Bérlet: Janika
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
Kultúrkulinárium II. - Mikó István
Budaörsi Latinovits Színház
Actor/Actress
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Sancho Panza
La Mancha lovagja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Sancho Panza
Liliomfi
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
LILIOMFI
RaM-ArT Színház
Director
Liliomfi
Pólus Film-Színház
Director
LILIOMFI
Turay Ida Színház
Director
Liliomfi
Turay Ida Színház
Director
Liliomfi
Turay Ida Színház
Director
LILIOMFI
Turay Ida Színház
Director
LILIOMFI Turai Ida Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Director
Macskajáték
Karinthy Színház
Cserményli Viktor
MAGA LESZ A FÉRJEM
Turay Ida Színház
Szilveszter
Maga lesz a férjem - zenés vigjáték
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.
Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház
Szilveszter
Maga lesz a férjem!
Turay Ida Színház
Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház
Szilveszter
MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház
Szilveszter
Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Szilveszter
Magyarországi Szerb Színház: Jávor „Pali” utolsó mulatása
Hankó István Művészeti Központ
Prímás
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti
Hagymaház
Osgood
Makói Nyár - Gül baba
Hagymaház
Zülfikár
Makrancos hölgy - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Gremio (Bianca kérője)
Mária főhadnagy
Budapesti Operettszínház
Zwickli Tóbiás
Marshall Karp: ÖRÖMSZÜLŐK
Általános
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Marshall Karp: Örömszülők
Hankó István Művészeti Központ
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
Herskovics
Menyasszonytánc
Budapesti Operettszínház
Herskovics
Mézeshetek
Turay Ida Színház
Director
MÉZESHETEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
MIKSZÁTH KÜLÖNÖS HÁZASSÁGAI
Turay Ida Színház
Mikszáth Kálmán
MIKSZÁTH KÜLÖNÖS HÁZASSÁGAI
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Mindhalálig Beatles 2008
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Molnár Ferenc: A doktor úr - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Főbb szerepekben
Molnár: A doktor úr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Puzsér
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Director
Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Director
Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap
Thália Színház
Seress Rezső
My fair lady
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Alfred P. Doolitle, csatornatisztító
Nebántsvirág
József Attila Színház
Director
Nem élhetek muzsikaszó nélkül
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.
Director
NEM ÉLHETEK MUZSIKASZÓ NÉLKÜL
Ivancsics Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Nem élhetek muzsikaszó nélkül - Zenthe Ferenc Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Lajos bácsi
Nem élhetek muzsikaszó nélkül Főpróba
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Director
Nem élhetek muzsikaszó nélkül PR
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Director
Nem élhetek muzsikaszó nélkül TK
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Director
Nem élhetek muzsikaszó nélkül ZF
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Director
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház
Misi, üzletember
NEM TUDOK ÉLNI NÉLKÜLED
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON
Misi, 60 körüli üzletember
Nem tudok élni nélküled
József Attila Színház
Misi, üzletember
Nem tudok élni nélküled
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Misi, 60 körüli üzletember
New York-i páparablás
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Nyugdíjas Bérlet: Mikó István: A gyomor örömei
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Operettfesztivál - Móricz Zsigmond: Sári bíró - zenés vígjáték két részben -
Hagymaház
Director
Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -
Hagymaház
Szilveszter
Operettparádé
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Actor/Actress
OPERETTPARÁDÉ
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Örömszülők
Békéscsabai Jókai Színház
Abe Drejfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Actor/Actress
Örömszülők
NS Produkció
Actor/Actress
Örömszülők
NS Produkció
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Örömszülők
Tatai Szabadtéri Játékok
Abe Dreyfus, nyugdíjas taxisofőr
Paul Schurek UTCAZENÉSZEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
PénteK13 – HOTEL MIMÓZA – a Turay Ida Színház előadása
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Legris úr
PénteK13 – Rideg Sándor – Tímár Péter: Indul a bakterház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Szabó bakter
PénteK13-A13 - Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Actor/Actress
R. ALDRIGE/ TURAY I. SZÍNHÁZ: CSAK KÉTSZER VAGY FIATAL
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Brooks
Rejtő Jenő - Budapest Bár: A tizennégy karátos autó
Városmajori Szabadtéri Színpad
Other
Rejtő Jenő: A tizennégy karátos autó - Koncertszínház a Budapest Bárral
Várkapitányság Nonprofit Zrt.
Vanek úr
Rejtő Jenő: Úrilány szobát keres
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Révész
Rejtő–Budapest Bár: A tizennégy karátos autó
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Actor/Actress
Rideg Sándor-T. Péter: Indul a bakterház
Váci Mihály Kulturális Központ
Actor/Actress
Rideg Sándor-Tímár Péter: Indul a bakterház
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Szabó bakter
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal
Általános 2
Brooks
SÁRI BÍRÓ
Turay Ida Színház
Director
Sári bíró
Turay Ida Színház
Director
Sári Bíró
Pólus Film-Színház
Director
Sári bíró
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Varnyú
Semmi Pánik
NS Produkció
Drobney „atya”
SEMMI PÁNIK!
Turay Ida Színház
Director
SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház
Kölcsey Központ
Osgood
SUGAR - Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
Osgood
Sugar - Van, aki forrón szereti
C&M Hungary Kft.
Osgood
SUGAR, Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
Osgood
Svejk vagyok
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Svejk
SVEJK VAGYOK
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Svejk vagyok
Budaörsi Latinovits Színház
Director
Svejk vagyok
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Svejk vagyok
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház
Svejk
Svejk vagyok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Švejk szerepében
SVEJK VAGYOK
Turay Ida Színház
Actor/Actress
SVEJK VAGYOK - Mikó István
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
Svejk
Szarka Tamás: Esthajnal
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Seftelo
SZERELEM
Turay Ida Színház
Director
Szerelem
Komlói Kaptár Művelődési Központ
Other
SZERELEM
Békéscsabai Jókai Színház
Director
Szerelem - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..
Director
SZERELEM.
Turay Ida Színház
Szalay, nyugalmazott mérnök
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Nikita
Tapolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ
Zavargó Vendel
TÁRSASJÁTÉK NEW YORKBAN
Turay Ida Színház
Maurice
Társasjáték New Yorkban
Goldmark Károly Művelődési Központ
Maurice
Te csak pipálj, Ladányi!
Karinthy Színház
Ladányi Miksa
Tied a világ
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Actor/Actress
Tihanyi Szabadtéri Játékok / Úrilány szobát keres - vígjáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok
Director
Topolcsányi Laura: Csakazértis szerelem - zenés játék
Hagymaház
Actor/Actress
TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház
Actor/Actress
TOVÁBB SZÓL A MAGYAR NÓTA
Turay Ida Színház
Actor/Actress
Turay Ida Színház : A Doktor úr
Szegedi Nemzeti Színház
Puzsér
Udvarszínház - Vadmadár
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Luigi Pirandello szövegeinek felhasználásával írta és zenéjét szerezte
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lajos
UDVARSZÍNHÁZ-Jónás könyve
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Főszerep
UDVARSZÍNHÁZ-Komámasszony,hol a stukker
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Actor/Actress
ÚRILÁNY SZOBÁT KERES
Turay Ida Színház
Director
Úrilány szobát keres
Szarvasi Vízi Színház
Révész
Utcazenészek
Turay Ida Színház
Zenéjét szerezte és a dalszövegeket írta
Vadmadár - zenés életkép
Óbudai Kultúrális Központ
Nico Schillaci, más néven Liolá
Vadmadár - zenés életképek-
Kölcsey Központ
Nico Schillaci, más néven Liolá
Valahol Európában
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Actor/Actress
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Turay Ida Színház
Osgood
Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház
Osgood
Van, aki forrón szereti!
Turay Ida Színház
Osgood
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
Nikita
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
Nikita
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház
Director
Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..
Director
VSZF 2016. (Salgótarján) Hazatérés
Thália Színház
Max
Zsuzsi Kisasszony
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Director
ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház
Director
ZSUZSI KISASSZONY
Turay Ida Színház
Director
Zuglói Nyári Színház 2012. - Imádok férjhez menni
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány
Director
Zuglói Nyári Színház 2017. / Hasek-Mikó: Svejk
Általános 2
Svejk
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.