Kocsis az általános iskolát Lajosmizsén, a gimnáziumot Kecskeméten végezte, a Katona József Gimnáziumban érettségizett 2000-ben. Főiskolára Egerbe járt, az Eszterházy Károly Főiskolára, ahol Kommunikáció - művelődésszervező szakon végzett.
Kisgyerekkorától fogva tanult zongorázni, gitározni, énekelni. Részt vett…
Kocsis az általános iskolát Lajosmizsén, a gimnáziumot Kecskeméten végezte, a Katona József Gimnáziumban érettségizett 2000-ben. Főiskolára Egerbe járt, az Eszterházy Károly Főiskolára, ahol Kommunikáció - művelődésszervező szakon végzett.
Kisgyerekkorától fogva tanult zongorázni, gitározni, énekelni. Részt vett a helyi városi rendezvényeken, az amatőr színtársulatban is játszott, az énekkar tagja volt. Tanárai is felfedezték tehetségét, számos versmondó, mesemondó és énekversenyen nevezték őt, és szinte minden városi megmozduláson részt vett és énekelt. 17 éves korában, amikor énekhangja elérte a végleges formáját, úgy döntött, hogy komolyabban is szeretne az énekléssel foglalkozni, így beiratkozott a kecskeméti M. Bodon Pál Zeneiskolába, ahol Harsányi Tímea, majd Banó Éva énektanároknál képezte a hangját. A komolyzenei alapokon nyugvó magánének mellett belekóstolt a musicalek és a könnyűzene világába is. Tanulmányait egészen főiskolás koráig, 2004-ig végezte.
Díjak, elismerések: Lajosmizse díszpolgára (2012) Transilvanian Music Awards - Az év pop-dance slágere (2013) Szenes Iván művészeti díj (2014)
Videóklipek: 2012 - Lásd a csodát 2013 - Soha már 2014 - Hello Budapest 2014 - Meglepetés 2015 - Mondd meg bátran 2015 - Dakar-dal 2016 - Másolt kazetták 2017 - Árnyékország 2018 - Úszunk az árral 2019 - Sorszám 2020 - Ha túl nagy a zaj 2021 - Sose hidd el 2021 - Hazavár 2021 - El nem mondott szó 2022 - Nélküled is forog a Föld 2022 - Szükség van rád 2023 - Kéz a kézben 2024 - Egy életen át 2025 - Hozd el a változást
"Bon Soir" - Filmzenés koncert a Vigasságok Terén
Kamara Akadémia Egyesület
ének
A könnyűzene csillagai
Váci Mihály Kulturális Központ
Szenes Iván művészeti-díjjal rendelkező énekes.
ABBA Szimfonikus
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft
Közreműködik
BJO - Queen-koncert
Interkultur Hungária
X-Faktor győztes énekes.
Budapest Jazz Orchestra: Queen - Real JAZZ
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.
Énekes
Ez az a perc !
Általános
Énekes
FilMharmónikusok 2.0 -Az új dimenzió
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Vendég
FREEDOM koncert - George Michael dalaival
Általános
Énekes
HA ESTÉK A DÍSZUDVARBAN: Szükség van rád - Kocsis Tibor koncertje
Hírös Agóra
Énekes
Hollywood az Arénában - Filmzenekoncert
Általános
Szólista
Kocsis Tibi koncert - Irány az élet exkluzív vacsorás klubkoncert
Általános
Skuespiller
Kocsis Tibi koncert - Irány az élet! - ÁLLÓHELY
Általános
Skuespiller
Kocsis Tibo klubkoncert
Ray’s Bistro & Bar (volt Jazzy Pub)
Énekes
Kocsis Tibor excluzív klubkoncert
Orfeum Club
Énekes
Kocsis Tibor excluzív vacsorás klubkoncert
Orfeum Club
Énekes
Kocsis Tibor: Irány az élet - Nőnapi koncert
Orfeum Club
Énekes
Malek Andrea - Most! Bossanova
Általános
Vendég
Malek Andrea-MOST! Jazz
Általános
Vendég
Máté Péter '75 emlékkoncert
Táncsics Mihály Műv. Ház
Énekes
PénteK13 - Kocsis Tibor és Zenekara
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Énekes
Queen koncert Polyák Lilla, Kocsis Tibor, Csordás Levente
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Énekes
Queen Real Jazz-Wolf Kati, Kocsis Tibor, Csordás Levente és a Budapest Jazz Orchestra
Váci Mihály Kulturális Központ
Szenes Iván művészeti-díjjal kitüntetett énekes.
SINATRA Gájer Bálint - Kocsis Tibor Lányi Lala - Vastag Tamás
Nr1Media
Ének
Sting Forever – Kocsis Tibor
Orfeum Club
Ének
Szimfonikus ABBA
Győri Filharmonikus Zenekar
Közreműködik
Zempléni Fesztivál, Frank Sinatra 100
Tünde Tickets Kft.
Ének
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.