Az általános iskolát Becsén végezte 1997-ben. A középiskolát Kecskeméten elektroműszerész szakon a Kandó Kálmán Szakközépiskolában, 2001-ben. Még ez évben beiratkozott az Újvidéki Magyar Tanszékre, de két év után átment a Színművészeti Akadémiára, Hernyák György osztályába. 2006. szeptember 7-től a Kosztolányi Dezső Színházban van leszerződve.
Az általános iskolát Becsén végezte 1997-ben. A középiskolát Kecskeméten elektroműszerész szakon a Kandó Kálmán Szakközépiskolában, 2001-ben. Még ez évben beiratkozott az Újvidéki Magyar Tanszékre, de két év után átment a Színművészeti Akadémiára, Hernyák György osztályába. 2006. szeptember 7-től a Kosztolányi Dezső Színházban van leszerződve.
Díjai: - 2008-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) kollégáival (Béres Mártával, Erdély Andreával és Mikes Imre Elekkel) együtt különdíjat kapott a szakmai zsűritől az Urbi et orbi előadásban nyújtott művészi teljesítményért - 2010-ben a Vajdasági Hivatásos Színházak 60. Fesztiváljának különdíja a The Beach c. előadás színészeinek (Béres Márta, Erdély Andrea, Mészáros Árpád, Mikes Imre Elek) - Színészi alakításért járó Sterija-díj - 56. Sterija Játékok - 2011 - 2014/15: az évad legjobb férfi főszereplője a közönségszavazatok alapján - 2016/17: az évad legjobb férfi főszereplőke a közönségszavazatok alapján (Fekete) - 2017: a Vajdasági Hivatásos Színházak 67. Fesztiválja: a legjobb férfi főszereplő díja (Fekete)
Az akadémia keretein belül a következő előadásokban játszotta: Weöres Sándor versei alapján Lakodalom (A vőlegény) Csurka István: Deficit (X) ...hogy hű maradhassak önmagamhoz (Árpád) Alfred Jarry: Übü király (Rozamunda, Federovics, Lecsinszky) Janusz Glowacki: A negyedik nővér (Kolja) Szilágyi Andor: A bárány megkísértése (Katona)
Tanyaszínház: William Shakespeare: A windsori víg nők (Fenton) Kárpáti Péter: Tótferi (Fődisznó) Fazekas Mihály: Lúdas Matyi (Ispán) Caraggiale: Kir Januli (Béliál) Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk (Áts Feri)
Újvidéki Színházban játszott szerepei: Dés - Geszti: A dzsungel könyve (Akela) Várkonyi – Nagy: Szép új világ (Benito Hoover)
A Szabadkai Népszínházban a következőket alakította: Zalán – Bakos: Szulamit (Eliava) Mihail Bulgakov: Moliére, avagy a képmutatók cselszövése (Félszemű)
William Shakespeare: Julius Caesar (Marcus Antonius) -a Szabadkai Népszínház szerb társulatának előadásában. (Rendező: Urbán András)
A Kosztolányi Dezső Színház: W. Shakespeare: Makrancos Kata (Lucentio) S. Mrožek: Tangó (Artúr, a fiú) Brecht–The Hardcore Machine Urbi et Orbi (Tibor) Brad Fraser: A szerelem igaz természete (David) Turbo Paradiso Sergi Belbel: Vér (férfi, félénk férfi) Terápia - Christopher Durang szövege alapján Beszédes István: Szardínia (Rácsszabó) The Beach - Albert Camus Közöny c. regénye alapján Rona Žulj - Nevet a nap X - Douglas Coupland műveiből kiindulva Tolnai Ottó: A kisinyovi rózsa Magyar Kezdők(nek), avagy Mađar(ski) bez muke - Olja Đorđević szerzői projektuma Tolnai Szabolcs: Éljen a szerelem! Urbán András: Dogs and drugs Mezei Kinga: Az eredeti Hamlet
Munkái az Újvidéki Színházban: Gerhart Hauptman: Patkányok, rendező: Alföldi Róbert (John úr) Neoplanta, rendező: Urbán András Neusatzer Cabaret, rendező: Lénárd Róbert III. Richárd betiltva, rendező: Anca Bradu (A bizottság tagja, bőrkabátos férfi) Németh Ákos: Babett hazudik, rendező: Antal Attila (Simon) Kálmán Imre: A csárdáskirálynő (Edvin) Katona József: Bánk bán, rendezte: Urbán András (Bánk bán) Elektra-komplexus, rendező: Dušan Jovanović (Karvezető) Wedekind-Slater-Sheik: A tavasz ébredése, rendező: Puskás Zoltán (minden férfi) Stein-Bock: Hegedűs a háztetőn (Őrmester) Ion Luca Caragiale: Karnebál (Iancu Pampon) Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (Pilóta) Lénárd-Balogh: Fekete (Fekete) Svetislav Basara: Fáma a biciklistákról (Randa Károly király) Christopher Marlowe: II. Edward (Gaveston, Lightborn) Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke Don Quijote Second Hand