Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az…
Nyolcévesen kezdett zenével foglalkozni fuvolistaként. 1984-től 1989-ig a Zalka Máté Zenész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola diákja volt, ahol klasszikus tanulmányai mellett belekóstolhatott a könnyű műfajba is. Sziluett nevű popegyüttesével A rock gyermekei című zenei műsor slágerlistáján több hétig a harmadik helyen szerepelt. 1989-ben, az iskola elvégzése után a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Fúvós-szimfonikus Zenekarának tagja lett. 1990 első felében a tatai katonazenekarban dolgozott, szeptembertől pedig már a Police Big Band tagjaként muzsikált 2009-ig. Itt lehetősége nyílt a fuvola mellett énekelni és basszusgitározni is. Egy kis ideig Végvári Ádám zenekarában is basszusgitározott. Ezzel párhuzamosan pedig a Lehár Ferenc Operettzenekarban fuvolázott 1993-ig.
1993-ban a Ki mit tud? elődöntőjében jazz kategóriában szerepelt. Ebben az évben találkozott Török Tamással, akivel 1995-ben megalakította a Bon Bon formációt. Ezt követően végigjárta a magyar könnyűzene szamárlétráját, így szinte minden híres előadóval, együttessel dolgozott.
Díjak, elismerések: Artisjus Zenei Alapítvány díja a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért (2004)
Jelölések: Fonogram díj “az év hazai szórakoztató zenei albuma” (2009) Viva Comet - "legjobb együttes" (2008)
Színházi munkáiból: 2013 Bőrönd mese - zene 2011 Bőröndmese - zene (Bemutató 2011. március 2.) 2007 Sok hóhér semmiért - színész 2006 Szendvics vagy Szardínia? - színész Haverok, Buli, Bon-Bon - zene
Rajzfilmdalok: 1998: Oroszlánkirály 2.; 1999: Toy Story 2; 2000: Eszeveszett birodalom; 2001: Nincs több suli 2002: Szilaj, a vad völgy paripája; 2003: Mackótestvér; 2005: Amerikai sárkány; 2005: Csodacsibe 2006: Mackótestvér 2.; 2007: A Robinson család titka; 2007: Bűbáj; 2009: Micimackó; 2009: A hercegnő és a béka 2010: Toy Story 3; 2011: The Muppets; 2013: Phineas és Ferb; 2013: Sanjay és Craig; 2014: Csingiling és a kalóztündér 2015: Spongyabob – Ki a vízből!; 2015: Láva; 2015: A 7. törpe; 2015: Medvetesók (1. évad); 2018: Napsugár
Bőrönd mese
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Chefdirigent
BŐRÖNDMESE
RaM Colosseum
Komponist
Bőröndmese
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.
Chefdirigent
Budafok Big Band és Szolnoki Péter
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese.
Charlie Koncert - Az légy, aki vagy! Sztárvendégek: Tóth Vera és Szolnoki Péter
GAG Management Kft.
Artisjus-díjas zenész, énekes, zeneszerző, hangszerelő, a Bon-Bon együttes énekese.