A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.
Pásztor Richárd táncos 13 éves korában ismerkedett meg a tánccal. Székesfehérváron a Spring Ball Táncklubban kezdett táncolni: a versenytánc, és a latin-amerikai táncok hangulata egyből magával ragadta. Első versenyén 2003-ban indult. Párjával ezután számos dobogós helyezést…
A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulatának tagja.
Pásztor Richárd táncos 13 éves korában ismerkedett meg a tánccal. Székesfehérváron a Spring Ball Táncklubban kezdett táncolni: a versenytánc, és a latin-amerikai táncok hangulata egyből magával ragadta. Első versenyén 2003-ban indult. Párjával ezután számos dobogós helyezést ért el klubközi versenyeken, de legkiemelkedőbb eredményének a Nyugat-Magyarországi Területi Bajnokság második helyét tartja. Színházban, és színpadon először a Szakál Attila által rendezett 100 szereplős Hairben szerepelt. Ezt követően a Musical TáncStúdióba is felvételt nyert, és táncosként szerepelt a 2007-ben bemutatott Aida musicalben. A Veszprémi Petőfi Színházba a SingSingSing I. musical show keretén belül került, ezóta ott több más darabban is játszott.
A búsképű lovag Don Quijote de la Mancha
Vörösmarty Színház
Regieassistent
A cégvezető
Vörösmarty Színház
Súgó - asszisztens - ügyelő
A cégvezető
6szín
Súgó - asszisztens - ügyelő
A Nibelung-lakópark
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
A Nibelung-lakópark | a székesfehérvári Vörösmarty Színház vendégelőadása
Vígszínház Nonprofit Kft.
produkciós asszisztens
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Vörösinges
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Vörösinges
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Vörösinges
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Vörösinges
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk
Veres 1 Színház
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Vörösinges
A Pál utcai fiúk
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár
Szebenics
A Pál utcai fiúk
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Schauspieler/Schauspielerin
A Pál utcai fiúk - a Pannon Várszínház előadásában
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.
Vörösinges
A PÁL UTCAI FIÚK SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Vörösinges
A Pannon Várszínház előadásában: A Pál utcai fiúk
Gyál Arany János Közösségi Ház
A FIATALABB PÁSZTOR, Vörösinges
A szerenád
Veszprémi Petőfi Színház
Halászfalu lakója
A windsori víg nők
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
ÁJLÁVJÚ! - Te édes, de jó vagy, légy más!
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
Ájlávjú! (Te édes, de jó vagy, légy más!) Székesfehérvári Vörösmarty Színház
József Attila Színház
Produkciós asszisztens
Art Eger Feszt - Líceumi esték / A Cégvezető
Általános 2
Súgó, Asszisztens, Ügyelő
Art Eger Feszt - Háy János: A Cégvezető
Általános 2
Súgó, asszisztens, ügyelő
ArtEger Feszt 2025 - Sághy Tamás önálló estje: A CÉGVEZETŐ
Általános 2
Súgó, asszisztens, ügyelő
Bölcs Náthán
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
Csókos asszony
Szarvasi Vízi Színház
Nagytemplom utcai lakó
Csókos asszony - Veszprémi Petőfi Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Nagytemplom utcai lakó
Dés L.-Geszti P.-Grecsó K.-Molnár F.: A Pál utcai fiúk
Gyulai Várszínház
A fiatalabb pásztor
Dés László - Geszti Péter - Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk
Hartmann Fekete Kft
Vörösingesek
Dés László-Geszti Péter-Grecsó Krisztián: A Pál utcai Fiúk zenés játék
Hartmann Fekete Kft
VÖRÖSINGESEK
Diótörőcske
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Hiram
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Walter; Hiram
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Hiram
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Walter; Hiram
Hair
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Walter; Hiram
Háy János: A CÉGVEZETŐ - sorsjáték
Általános
Súgó - asszisztens - ügyelő
Hekabé
Vörösmarty Színház
Schauspieler/Schauspielerin
Julius Caesar
Vörösmarty Színház
Produkciós asszisztens
Kőműves Kelemen
Pannon Várszínház Nonprofit Kft.
Mihály
Kőműves Kelemen - Pannon Várszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ
Mihály
Pál Utcai Fiúk - a Pannon Várszínház előadásában
Általános
A FIATALABB PÁSZTOR
Pannon Várszínház: Hair
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Walter; Hiram
Pannon Várszínház: Pál utcai fiúk
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár
Schauspieler/Schauspielerin
Pukedli
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Schauspieler/Schauspielerin
Pukedli - Hajsza
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)
Schauspieler/Schauspielerin
THE BEST OF: SingSingSing - musical show
RaM Colosseum
Tánckar
Sonderangebote
Achtung! Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs läuft in Kürze ab!
geschätzte Zeit:
00:00
Posten im Warenkorb
insgesamt:
Die Zeitbegrenzung des Kaufvorgangs ist abgelaufen! Bitte stellen Sie Ihren Warenkorb erneut zusammen!