Az orosházázi Vörösmarty Mihály Általános Iskola ének tagozatán tanult. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. Ezután a Keleti István Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanulója lett, majd a Pesti Broadway Stúdióban folytatta tanulmányait. A Budapesti Operettszínházban a Tavaszébredés című darabban kapta első szerepét. 2013-ban mutatkozott be…
Az orosházázi Vörösmarty Mihály Általános Iskola ének tagozatán tanult. A szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban érettségizett. Ezután a Keleti István Művészeti Szakközépiskola és Szakiskola tanulója lett, majd a Pesti Broadway Stúdióban folytatta tanulmányait. A Budapesti Operettszínházban a Tavaszébredés című darabban kapta első szerepét. 2013-ban mutatkozott be az Elfújta a szél című musical Melanie Hamiltonjaként, amely első nagy szerepét jelentette.
2011-ben indult az X-Faktor című tehetségkutató műsorban is. 2017–2020 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója.
Díjak, elismerések: Nemzetközi Énekverseny (Ezüst Hóvirág) - Arad: 1.helyezés 'Az én hangom' Énekverseny - Békés: 1.helyezés Francia nyelvű Énekverseny - Miskolc: 1. helyezés
Fontosabb színházi munkái Nők az idegösszeomlás szélén (Marisa) Luxemburg grófja (Juliette) Elfújta a szél (Melanie Hamilton) Abigél (Kis Mari, Vitay Georgina) A régi nyár (Kitti) A kék madár (A fiatal Mytyl) A chicagói hercegnő (Rosemary Dragica) Apáca show (Mary Robert nővér) Oszi Boszi, a repülő nagyanyó (Álruhás királylány) Én és a kisöcsém (Kelemen Kató) Vámpírok bálja (musical) (Sarah) Sztárcsinálók (Octavia)
...TIED A VILÁG!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.
Színész
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
Eponine /Szajha/Munkáslány
A régi nyár
Móricz Zsigmond Színház
Kitty, állástalan görl
Abigél
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Kis Mari
Abigél
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Kis Mari
Csárdáskirálynő
Békéscsabai Jókai Színház
Stázi, grófnő
Csárdáskirálynő
Békéscsabai Jókai Színház
Stázi, grófnő
Én és a kisöcsém
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Színész
Erdei kalamajka
Budapesti Operettszínház
Komorna
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum
Kriszta, fiatal lány
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum
Kriszta, fiatal lány
ExperiDance: Omega Musical - Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum
Kriszta, fiatal lány
ExperiDance: Omega Musical: Gyöngyhajú lány balladája
RaM Colosseum
Kriszta, fiatal lány
Gyilkos Ballada - Rock-Musical
Bartha Management
Narrátor
Gyilkos Ballada - Rock-Musical
Általános
Narrátor
Gyöngyhajú lány balladája
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft
Kriszta, fiatal lány
István, a király
Csiky Gergely Színház
Gizella, István felesége
István, a király (A Társulat)
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei
Gizella, István felesége
Lady Budapest
Budapesti Operettszínház
Maria Falucci
Menken-Glenn: Apáca Show
Szegedi Szabadtéri Játékok
Mary Robert nővér
NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása
Kölcsey Központ
Egyéb
SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.
OCTAVIA
Tavaszébredés
Budapesti Operettszínház
Martha
Tavaszébredés
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Martha
UDVARSZÍNHÁZ - Bál a Savoyban
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Színész
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
Sarah (aug. 26. 19:00)
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
Sarah
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.
Sarah
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.
Sarah
VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.
Sarah
X Stereo Street
Budapesti Operettszínház
Színész
xA kaukázusi krétakör
Budapesti Operettszínház
Ludovika és más szerepek
xcFame - A Hírnév ára
Budapesti Operettszínház
Serena
xMozart!
Budapesti Operettszínház
Constanze Weber
XTavaszébredés
Budapesti Operettszínház
Martha
xxErdei kalamajka
Budapesti Operettszínház
Komorna
zzA kék madár
Budapesti Operettszínház
Fiatal Mytyl
zzA régi nyár
Budapesti Operettszínház
Kitty, állástalan görl
zzApáca Show
Budapesti Operettszínház
Mary Robert nővér
zzChicagói hercegnő
Budapesti Operettszínház
Rosemary Dragica
zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház
Melanie Hamilton
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház
Belle
zzNők az idegösszeomlás szélén
Budapesti Operettszínház
Marisa
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!