Valcz Péter rendező, színész, író, sokoldalú alkotó. 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színész szakán tanult. A diploma után a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett. Nemzetközi tapasztalatokkal és szemlélettel. Németországban és Párizsban tanult színházat, épp most érkezett haza Indiából,…
Valcz Péter rendező, színész, író, sokoldalú alkotó. 2003 és 2006 között a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színész szakán tanult. A diploma után a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja lett. Nemzetközi tapasztalatokkal és szemlélettel. Németországban és Párizsban tanult színházat, épp most érkezett haza Indiából, ahol már ő tanított. Érdemes rá odafigyelni, kérdezni, tanulni tőle. Határozott, de mégis finoman formázó rendező, aki varázsos erővel tudja motiválni a színészeit. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban zajlik első kőszínházi rendezésem. Egy mese. Állati Színjáték a címe.
2010-től a Koma Társulat tagja.
A tünetegyüttes
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Előadó és alkotótárs
A tünetegyüttes - reality a pincében
Gyulai Várszínház
Előadó és alkotótárs
Áldja meg az Isten, Mr Vonnegut
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Író
Áldja meg az Isten, Mr. Vonnegut
Thália Színház
Instruktør
Állati színjáték
Móricz Zsigmond Színház
Instruktør
Anyám Suzukija - Valcz® napok
Bethlen Téri Színház
Instruktør
Anyám Suzukija - zártkörű előadás
Bethlen Téri Színház
Instruktør
Az ezeregyéjszaka másnapján - Pedró Mester Népszínháza
Bethlen Téri Színház
Instruktør
Az orvos / a Kultúrbrigád előadása
Kultúrbrigád
Murphy
Az utolsó roma
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Skuespiller
BAKARUHÁBAN
Békéscsabai Jókai Színház
Stage set
Bakaruhában
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Stage set
Bencs estek: Kezdhetek folytatódni
Móricz Zsigmond Színház
Instruktør
Daniel Bănulescu/O. Horváth Sári: Szeretett Vezérünk - Terminal Workhouse/Manna/Szkéné
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Díszlettervező, rendező
Deilephila
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Skuespiller
Kezdhetek folytatódni
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
Instruktør
KEZDHETEK FOLYTATÓDNI - Radnóti Színház és Ördögkatlan Fesztivál Produkció
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
Instruktør
KEZDHETEK FOLYTATÓDNI (Radnóti Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Instruktør
Kezdhetek folytatódni Petri György-est
Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft.
Instruktør
Kezdhetek folytatódni Petry est
Csiky Gergely Színház
Instruktør
KOMA: Sárkány
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Drakon, a Sárkány/
Mary és Max
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Instruktør
Mary és Max
Móricz Zsigmond Színház
Instruktør
Mary és Max - Találkozások tehetségprogram
Bethlen Téri Színház
Instruktør
Mary és Max - Valcz® napok
Bethlen Téri Színház
Instruktør
Móga Piroska: Anyanapló - Utolsó előadás
B32 Galéria és Kultúrtér
Stage set
MOST Fesztivál: Mary és Max
Jászai Mari Színház, Népház
Instruktør
Nagymester
Móricz Zsigmond Színház
Instruktør
NAGYMESTER - SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Instruktør
NAGYMESTER SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.
Instruktør
Oszd meg!
Thália Színház
Dalszöveg
RS9 OFF 2019 Bohóc kerestetik
RS9 Színház
Instruktør
Sárkány
Jurányi Produkciós Inkubátorház
DRAKON, a sárkány
Sárkány
HK Produkció
Drakon, a Sárkány
Szabó Réka - Szünet Együttes: Talált tér
Trafó Kortárs Művészetek Háza
Kreatív munkatárs
Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Stage set
Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Stage set
Szuper Irma
HK Produkció
Skuespiller
Tünet Együttes
Gyulai Várszínház
Előadó és alkotótárs
Tünet Együttes: Trolletetés
MU Színház
Szereplő és alkotótárs
Voyager 3 ea. alatt Parányi Műhely gyerekmegőrzés, bejelentkezés: paranyimuhely@gmail.com
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Skuespiller
Voyager 3- Tünet Együttes
Jurányi Produkciós Inkubátorház
Skuespiller
Anbefalinger
Obs! Indkøbskurvens tidfrist udløber snart!
tilbageværende tid
00:00
enhed(er) i kurven
total:
Tiden er udløbet. Start venligst forfra med at vælge billetter.