A Priznic két ágyban fekvő ember végtelenbe nyúló, sziporkázó nyelvi humorral átitatott párbeszéde. Az előadásban a síkok összekeverednek, egy sajátos szcenikai megoldás révén a vízszintest függőlegesben látjuk, mintha felülnézetből néznénk le a két emberre.
A dialógusból lassan bontakozik ki sivár és meg nem élt életük, a kihagyott lehetőségek, a kielégítetlenül maradt vágyak – eközben mindketten folyamatosan bizonygatják, milyen fantasztikus életük van. A magyarázkodás egyre tekervényesebbé válik és nem hoz beismerést. A darab témája a tehetetlenség, a mozdulni képtelenség, melyet magyarázatokkal szövünk át, poénokkal próbálunk leplezni.